 |
|
|
Jakabfy László
In English
Az első gimnáziumot bentlakóként Gödöllőn a Premontreieknél kezdtem 1942 öszén. Néhány hét vagy hónap telt el amikor a Prefectus megpofozott. Fel voltam háborodva és a legelső adandó alkalomkor megszöktem. Felültem a hévre, hogy a kedvenc nagynénemhez Pestre menjek. Nagy botrány lett belöle. Apám nem tudom hány disznót adományozott a rendnek, hogy vissza vegyenek. Nemsokára egy pap tanárom megint megpofozott, én megint megszöktem. Most már szó sem lehetett arról, hogy vissza vegyenek. Apám fogadott mellém egy magántanárt és magán úton végeztem el az első gimnáziumot.
A második gimnáziumot a Rákóciánumban mint bentlakó az Érseki Katolikus Gimnáziumba járva végeztem el a 1943/1944-es tanévben. A Rákóciánumban a papok nem pofozták a diákokat.
1944/1945 tanévet elmulasztottam, vesztettem egy évet. Az ostromot Pesten töltöttem, az ostrom után lementünk a birtokra, Apám menteni akart mindent ami még menthető volt.
1945 öszén visszakerültem az Érseki Katolikus Gimnáziumba most már mint bejáró diák. A Petőfi téren laktunk villamossal közlekedtem, kedveltem diáktársaimat és szereztem nehány jó barátot. Ciceró osztályfőnökségét élvezve végeztem el a harmadik, negyedik és ötödik osztályt. Cicerót nem túlzottan kedveltem ahogy visszaemlékszem nehézségeim voltak a latinnal. Ellenben szerettem Schwarz-Eggenhoffer Arturt aki megalapozta matematikai tudásomat.
1948 öszén az államositott Piarista gimnáziumban végeztem el a hatodik osztályt. A politikai helyzet egyre romlott. 1949 decemberében összevesztem a DISZ titkárral, összeverekedtünk, megvertem, Ö elment panaszkodni, engem pedig kidobtak az iskolából.
A volt első gimnáziumi magántanárom most a Vörösmarty Gimnázium igazgatója lett. Igy a Vörösmarty-ban fejeztem be a hetediket és nyolcadikat, 1951-ben érettségiztem.
Szerettem volna egyetemre menni, de sehova sem vettek fel. Elvégeztem az Autóműszaki Iskolát, megszereztem a gépjármű vezetési jogositványt, remélve, hogy ha nem sikerül meguszni a katonáskodást legalább gépjérmű vezető lehessek.
1951 öszén bekerültem egy Geofizikus szaktanfolyamra. Tavasszal levizsgáztam mint Geofizikus Technikus és elkezdtem dolgozni mint szeizmikus észlelő. Megint jelentkeztem egyetemre, megint nem vettek fel. Ezután átmentem a Maszolajhoz remélve, hogy talán itt sikerül a katonai szolgálat aloli felmentést elintézni. Vidéken dolgoztunk, én mindenkivel jóba lettem, még a csoport párttitkárával is. Egy pár hét mulva a párttitkár megkért, hogy javitsam meg a rádióját. Átmentem hozzá a középhullám működött, a rövid hullám nem. Egy csövet kellett kicserélnem. El keztünk beszélgetni, elmondta, hogy Ö hallgatja az angol rádiót, ”tudni akarja, hogy a másik oldal mit mond rólunk”. Nehány hét mulva behivtak katonának. Amikor mindenkitől elbucsuztam a párttikár adott egy ajánló levelet a nagybátyjához aki az Egyesüst Izzó pártitkára volt.
Bevonultam Nagyatádra, páncéltörő tüzérnek. Gépkocsi vezető lettem. Nagyon lapultam, nem akartam senki figyelmét magamra vonni.
Leszerelésem után felkerestem az Egyesüt Izzó párttitkárát az ajánló levéllel. Modtam, hogy szeretnék egy technikusi állást. Adott egy kérdőivet, kitöltöttem, az apám foglalkozása a háború elött kérdésre beirtam: földbirtokos. A párttitkár átnézte és mondta “ez nem jó”. Kérdezte most mit csinál? Mondtam, hogy most egy épitőipari szövetkezetben bérelszámoló. Eltépte a kérdőivet és azt monda “ird be fiam, hogy kőműves”. Igy kerültem be az Egyesült Izzóba dolgozni.
Az osztályon volt egy néni aki engem megkedvelt, amint kiderült, az Ö férje volt az Egyesült Izzó Személyzeti osztály főnöke. Mondtam neki, hogy én szeretnék bekerülni az esti egyetemre, Ö megigérte, hogy elintézi. Behivtak az egyetemre, felvételi vizsgára. Talán egy hét mulva értesitettek, hogy a vizsgán megfeleltem és hozzam le a személyzeti osztályra az érettségi bizonyitványomat és a születési anyakönyvi kivonatomat. Nagyon meg voltam ijedve, ha most kiderül a származásom, hamis adatot irtam be a felvételi kérdőivre. Emlékeztem, volt egy vegyészmérnök ismerősöm aki mesélte, hogy Ö a zsidóüldözés alatt kidolgozott egy vegyszert ami okiratokból a tintát kimosta de a gumibélyegző vátozatlanul megmaradt. Elmentem hozzá kimosta a tintát a születési anyakönyvi kivonatomból, a bélyeget gondosan visszaragasztottuk és apám foglalkozásának kőművest irtunk be. Ezt és az érettségi bizonyitványomat levittem a személyzeti osztályra. Igy kerültem be a müegyetemre.
1954 öszén egy este két barátommal iszogattunk a Vigadóban, a Vörösmarty téren és hallgattuk a jazz zongoristát. Egyszer csak elsuhant melletünk egy lány. Az egyik batátom köszöntötte, én felnéztem, egy pillanatra találkozott a tekintetünk, elállt a lélegzetem, olyan gyönyörű lány volt. Mondtam a barátomnak, hogy mutasson be. Amikor a lány vissza jött a barátom bemutatott benünket Fekete-Nagy Ágotának és elkezdtünk beszélgetni. Ágota barátnőkkel volt, elbucsuzott tőlük és leült hozzánk. Még aznap este az egyik barátommal együtt elmentünk a Budapestbe táncolni. A zenekar a ”Tenderly”-t kezdte játszani, mindketten egyszerre kértük fel. Azt ajánlottuk, hogy dobjon fel egy forintot, amikor leesik ha fej velem jön táncolni ha irás a barátommal. Ö csak úgy leforditotta a pénzt, hogy fej lett felül és velem jött el táncolni. Igy kezdődött. Nagyon jól megértettük egymást. Öt is kidobták a gimnáziumból rendszer ellenes felháborosodás miatt és egy másik gimnáziumban érettségizett.
A forradalom alatt mi mindenütt ott voltunk. A rádiónál, a parlamentnél a városi szinháznál stb. November utolsó napjaiban egy barátom aki már visszajött Bécsből, felkeresett. Minden meg volt szervezve, felültünk a vonatra, elmentünk Mosonmagyaróvárig onnan paraszt szekérrel Mosonszentjánosig. Amikor besötétedett gyalog elindultunk, kb 5 kilométer gyaloglás után Austriában voltunk. Az Osztrák Vöröskereszt bevitt az Andau-i táborba. Itt kaptunk enni azután elhatároztuk, hogy megyünk Bécsbe. Átváltottuk a forintot és felültünk a bécsi autobuszra. Meg akartuk venni a jegyet, a sofőr nem fogadta el a pénzt az mondta, bevisz minket Bécsbe, ez a legkevesebb amivel segitheti a magyar menekülteket. A már bent ülő osztrákok megtapsolták.
Eleinte diákszállóban laktunk azután megismerkedtünk a Hadresdorfi plébánossal aki számunkra kibérelte a plébániával szemben lévő vendéglő vendégszobáját. A plébános nagyon kedves, jóindulatú volt. Kihirdette az esküvőnket, még a jeggyürűnket is megvette, meghivta a falu lakóit és nagyon szép esküvőt rendezett.
Hosszas gondolkozás után Kanadát választottuk. Amerikai csapatszállitó repülőgeppel érkeztünk Montrealba. Rövisdesen megszületett Yvette lányunk. Kanadában az első öt év igen nehéz volt. Egy televizios képcső felujitó üzemben kezdtem dolgozni azután átmentem egy televizió gyárba ahol elöször minőségi ellenőr voltam majd késöbb én javitottam ki a futószalagon elkövetett hibákat. Elég jól megtanultam a televizio javitást és elkezdtem esténként televiziót javitani. Rövidesen rájöttünk, hogy ez nem nekem való. A televizio gyárból egy villany szerelő válalathoz kerültem ahol az árajánlatokhoz én számoltam ki az anyag és munka költséget. 1961-ben megláttam egy IBM számitógép programozó tanfolyam hirdetését. Jelentkeztem, felvettek, a tanfolyam egy éves volt, elvégeztem, levizsáztam és megkaptam a programozó diplomát. A tanfolyamon összebarátkoztam egy Belga fiuval aki egy év mulva bevitt egy gumi gyárba ahol elkezdtem a programozó karieremet. Jelentkeztem esti egyetemre, a fevételi vizsgán megfeleltem. Az első évet mérnökire jártam, majd átmentem a matematikus és számitógép szakra.
Három év mulva az IBM kijött egy új számitógéppel, és én átmentem egy electronikus gyárba dolgozni. Jól megtanultam az uj számitógépet programozni. Egy év mulva előléptettek redszer tervezőnek majd csoport vezető lettem. Itt volt egy csoport vezető kollegám aki igen jól tudott beszélni, de amikor megvalósitásra került a sor, bajban volt. Én néhanyszor kisegitettem úgy hogy csak mi ketten tudtunk róla. A mindennapi munkámon kivül állandóan kerestem a lehetőséget, hogy valami különlegeset produkáljak. Az IBM rendszer tanácsadó felhivta a figyelmemet egy egészen uj szoftver alapra amit még nekünk kellett programozni. A rendszer megvalósitása komoly pénzt takaritott meg az egyik gyárrészlegnek. A gyár vezetősége meg volt elégedve. A gyárrészleg főkönyvelője egy Skót fiu volt akivet összebarátkoztam.
Amikor az elektronikus gyárban elkezdtem dolgozni és folyamodtam egyetemi tandij segelyért a személyzeti főnök tudván hogy nős vagyok mondta, hogy ha Ö tudna 5 percet a feleségemmel beszélni, biztosan meg tudná mondani hogy el fogom-e végezni az egyetemet. Szerinte a feleség támogatása nélkül nincs rá remény. Valóban a feleségem sok elismerést érdemel, sok mindenről lemondott és sok áldozatot hozott. 1969 tavaszán befejeztem az egyetemet és megkaptam a diplomámat. Nem volt könnyű.
Néhány IBM alkalmazott egy számitógép szolgáltató és szaktanácsadó céget létesitett. Az IBM ismerösöm rábeszélt és én elfogadtam egy igen jó ajánlatot. Rögtön elkezdtem dolgozni két vállalatnál is, hogy megvalósitsam amit az electronikus gyárban csináltam. A mi IBM számitógépünk a legujabb és legnagyobb volt. Egy év mulva világossá vált hogy a cég bevétele nem fedezi a költségeket és elkezdtem új állás után nézni.
A volt kollegám akit kisegitettem az electronikus gyárban, egy hitel intézetnél az informácios technologiai igazgató lett. Hallotta, hogy én állast keresek felajánlott egy oszlályvezetői állást amit el is fogadtam. Sok munka-igényes rendszert automatizáltam. Megint kerestem a lehetőséget, hogy valami különlegeset csináljak. A részvényügynökök rendszeresen ajánlották, hogy melyik részvényt kell venni és melyiket eladni. Az én rendszerem a számitógépen az összes ajánlatot figyelembe véve, kiértékelte a részvényügynök cégeket. A vezetőség ezt igen jó ötletnek tartotta. Hét évig dolgoztam ennél a hitel intézetnél.
A potitikai helyzet Quebec-ben egyre romlott. Az újonan beválasztott tartományi kormány kötelezte vállalatokon belül a francia nyelv használatát, és el akart szakadni Kanadától. A skót barátom akivel együtt dolgoztam az electronikus gyárban, most egy amerikai tulajdonban lévő cigaretta gyárnak az elnöke lett. Elmondta, hogy a vállalat központját politikai okok miatt rövidesen áthelyezik Torontóba. Nekem felajánlott egy osztályvezetői állást amit el fogadtam. 1978 öszén át költöztünk Torontóba. Yvette lányunk még egy évig Montrealban maradt, hogy befejezze az egyetemet azután Ö is átköltözött.
Miután automatizáltam a könyveléssel kapcsolatos funkciókat támadt egy jó ötletem. A megvalósitott rendszer a gyári munkások jelenlétét ellenörizte és a hiányzók helyettesitését automatizálta. Ez több millio dollárt takaritott meg a vállalatnak amiért sok elismerést kaptam. Több mint 13 éve dolgoztam itt amikor az amerikai anya-vállalat részvényeit egy részvényügynök cég felvásárolta és a vállalatot privátizálta. Ebből a privátizálasból sok botrány lett, nehány embert lecsuktak, könyvet és filmet is irtak róla.
Volt két lehetőségem, maradhattam volna vagy elmehettem korai nyugdijba. Nem akartam kivárni a bizonytalant, a korai nyugdijat választottam. Felkértek, hogy alapitsak egy szaktanácsadó céget és tanitsam be az utódomat. Ez hat hónapig tartott. Pár hét mulva szereztem egy hat hónapos szaktanácsadói szerzödést. Nehány hónapig szerződés nélkül voltam amikor jelentkeztem az American Express torontoi központjába egy osztályvezetői állásra. Az első két évben csoportommal az amerikában használt rendszereket alakitottuk át, kanadai bank törvényei szerint. Két év mulva áthelyeztek, hogy vezessem és szervezzem át a PC osztályt. Ennek nagyon örültem mert igy alkalmam volt újat tanulni. A beosztottaim nagy része kinai volt. Ök szorgalmasan dolgoztak igy elég hamar sikerült eredményeket elérni és töbször kitüntetett benünket a kanadai vállalat elnöke. Öt év után innen mentem nyugdijba.
Ezután mint önálló szaktanácsadó dolgoztam, 2003 év végéig kisebb, nagyobb megszakitásokkal, először egy személyzeti tanácsadó cégnél, azután egy üveggyárban és végül a torontoi könytárban.
2004-ben a feleségemre hallgatva abbahagytam munkát. A lányunk 1990-ben férhez ment. Van két unokánk egy leány és egy fiu. Most élvezem a családot és az unokáimat. |
 |
|
|
