2017.04.26., szerda

Név: Jelszó: 

 

Pálffy Pista

 

In English

 

Tanulmányainkat világesemények árnyékolták be. Aznap, amikor a Német Birodalom megtámadta Lengyelországot, legtöbbünk az elemi iskola első osztályának padjába ült be: ez akkor sokkal fontosabb eseménynek tűnt, mint az. Innét kerültünk, már mint írástudók és birtokában sok más tudásnak is, 1943 szeptemberében az Érseki Katholikus Gimnázium I/B osztályába. Addigra a Német Birodalom már hátrálóban volt, a II. Magyar Hadsereg elpusztult a Don-kanyarban, és a nemrég oly lelkesen visszacsatolt területek jövője is kezdett ismét bizonytalannak tűnni, hiába kezdték még a híradót az országgyarapodás térképével.

 

 

De az elsős kisgimnazistát más gondok kötötték le: egy osztálynyi – nagyrészt új – arc és név, tantárgyanként más tanár, na meg Agricola terram arat. Uxor eius quoque capream curat. Ha jól számolom, huszonheten ültünk abban az osztályteremben a második emeleten, és normális időkben valamennyien – eltekintve egy-két menetközben esetleg kibukótól vagy később csatlakozótól – együtt maradtunk volna nyolc esztendő tartamára, az érettségiig. Nem így alakult.

 

Hajdók János volt az osztályfőnökünk, emlékezetem szerint fiatalos és kissé rendetlen öltözékű, de hogy mit tanított nekünk, arra már nem emlékszem: latint és magyart? Földrajzot és történelmet? És kik tanították a többi tantárgyat abban az első osztályban? Tyúkos a vallás- és hittant, Schwarz Eggenhofer Arthur a matematikát, az biztos, és persze Rátonyi vett kézbe a torna órákon, de Honti, azt hiszem, még nem tanított az elsőben; másokról csak elmosódott képek merülnek fel, ha visszagondolok azokra, akik akkor a katedráról szembenéztek velünk, magyaráztak, a táblára írtak, időnként felhívtak és válaszunkat várták.

 

A világtörténelem egy mozzanata azután még abban a tanévben komolyan ránkzúdúlt: 1944. március 19-én bekövetkezett az eddig is félt de elkerült német megszállás, tankok és csapatszállitók dübörögtek Budapest utcáin (és egy-két napig, ha jól emlékszem, nem volt iskola). A Gestapo ‘export-ágazata’, az SD (Sicherheitsdienst), két-három napon belül összeszedte azokat a prominensebb náciellenes személyeket, akiknek nem sikerült idejében eltűnniük.

 

Ettől kezdve sűrűbbek és súlyosabbak lettek az angol-amerikai légitámadások, míg új zsidótörvények, egyéb megszorítások mellett, kötelezővé tették a sárga csillag viselését; majd Eichmann és csapata hozzáfogott a vidéki magyar zsidóság összetereléséhez és elszállításához haláltáborokba. De mindeközben mi valahogyan befejeztük első gimnazista tanévünket, levizsgáztunk – ki több, ki kevesebb sikerrel – és szétszéledtünk a nyári vakációra.

 

Szeptemberben – a szovjet csapatok már elérték Magyarország keleti peremét – immár mint II/B gyűltünk megint össze a Keleti Károly utcában. Volt olyan, aki ekkor csatlakozott az osztályhoz? Volt olyan az eredetiekből aki már nem volt közöttünk? De arra valószínűleg valamennyien világosan emlékszünk, hogy új osztályfőnök fogadott bennünket: Ongrádi József, vulgo Cicero, latin-magyar tanár, azaddig a párhuzamos /A osztály osztályfőnöke. Lehet, hogy nem volt rossz tanár: a magyar nyelvet és irodalmat megszeretttük és élvezzük, még latinul is megtanultunk valamennyire. De nem egy közülünk nem jött ki a személyiségével, sajnos ő sem többünkével. Így a vele, alatta töltött tanévek gyakori összecsapások ideje volt, amelyek mindenképpen megkeserítették sokunk életét – hogy az övét mennyire, az nem tudható.

 

De nem sokat haladtunk előre abban az 1944/45-ös tanévben mielőtt a történelem ismét beleszólt. Október 15-én Horthy kormányzó végre eljutott odáig, hogy – bár kellő előkészület nélkül – bejelentse a rádión Magyarország kiugrását a háborúból: ismét Waffen-SS páncélosok és csapatszállítók gurultak a Várba meg másfelé; a Horthy családot elszállították Németországba; és a németek jóváhagyták – mert még ők sem lelkesedtek érte, de más nem volt – a nyilaskeresztes Szálasi Ferenc hatalomátvételét ‘nemzetvezető’-ként. Egy pár nap iskola megint kimaradt. A szovjet csapatok már a Tiszánál álltak, de Budapestet most fekete bőrkabátos, árpádsávos karszalagot hordó, nyilas élharcos suhancok lepték el, és azt tették, amit akartak – elsősorban a város zsidó lakosaival, akiknek eichmanni elszállítását még Horthy akadályozta meg a nyáron: sokukat hosszú menetoszlopokban hajtottak nyugat felé, legtöbbjüket a Dohány utca körüli gettóba tömörítették, egyeseket ‘heccből’ belelőttek a Dunába. Aki tehette, zsidót bújtatott.

 

De mi még bejártunk az iskolába. Kelet felől tisztán hallható volt az ágyúk dörgése, éjjel torkolattüzük is kivehető volt a Várból az elsötétített Pesten túl. A Szálasi-kormány kiadta a ’Kitartás! Bátorság! Harc!’ jelszót, azután menekült nyugat felé – sokan mások is elmentek, sokan menőben voltak; de voltunk, akik maradtunk: itt hamarább túl leszünk ezen a büdös háborún.

 

Így köszöntött ránk Karácsony, és megkezdődött Budapest ostroma. Márciusig nem jártunk iskolába, február közepéig egyáltalán sehová – hacsak nem vízért, néhány házzal odébb vagy ahol találni lehetett –, csak kuksoltunk a pincéinkben. Azután az iskola megrongált, de romba nem dőlt épületében folytattuk a második osztályt; kétlem, hogy valóban elvégeztük-e a teljes arra az évre előírt tananyagot, de csodálom tanárainkat, akik csakazértis tovább oktattak.

 

Mire 1945 őszén megkezdtük a harmadikat, az általános hangulat valamivel optimistább volt. A felszabadulás (sic!) első nehéz hónapjain, a fosztogatásokon, nők megerőszakolásain, a teljes káoszon túl voltunk. Víz, villany, gáz, sőt még a telefon is, ismét működtek, volt megint egy híd, bármennyire ideiglenes, Buda és Pest között, villamosok is jártak újra, és ha jól nem is ettünk, éhen sem haltunk: a pénz ugyan napról napra kevesebbet ért, de cserealapon – csencselés! – alapvető élelmiszer kapható volt. És az ország választásokra készült: az MKP plakátjai és Rákosi képe mindenütt, de, bárha azokból kevesebb, más pártokéi is. A Kisgazda Párt fölényesen győzött, a szavazatok 57 százalékával, a Kommunista Párt úgyszólván sehol, 17 százalékkal – de jelen volt a megszálló szovjet hadsereg és a névlegesen ‘szövetséges’ Ellenőrző Bizottság elnöke, Moszkva itteni helytartója, Vorosilov marsall: így ránk lett kényszerítve egy koalíciós kormány, amelyben több tárca, elsősorban a belügyi, a kommunistáké lett. Megkezdődött a ‘fordulat évéhez’ vezető szalámi-taktika. Már abban az évben, vagy csak a következőben kellett az iskolában ünnepélyesen megemlékeznünk a Nagy Októberi Forradalomról is? Közben zajlanak a B-listázások, elbocsájtások, nyugatról visszatértek kiszűrése, ellehetetlenítése, titokzatos eltűnések, ennek vagy annak az ismerősnek sietős távozása Ausztria felé, amíg még lehet. Mindeközben mi az osztályban tovább ragozzuk a latin igéket, haladunk matematikai ismereteinkben, dolgozatokat írunk, a pad alatt ponyvákat olvasunk, barátságokat kötünk, Rátonyi vezénylete alatt kötelet mászunk. És azok közülünk, akik cserkészek, a 26. RK ‘Magyar Jövő’ Csapat tagjai, nyaranta táborozunk, őrsi kirándulásokat is teszünk a Budai hegyekbe, Börzsönybe, Pilisbe.

 

A Kommunista Párt időközben felfalja a történelmi Szociáldemokrata Pártot és lesz belőluk a Magyar Dolgozók Pártja, amely egyre inkább kiszorít a kormányzásból minden más politikai nézetet; azokat a képviselőket, akik ellenezni merik amit tesznek, egyenként távolítják el. Most már van békeszerződés is – ez nagyjábból megismétli a trianoninak a területi végzéseit, csupán most a Szovjetúnió kapja Kárpátalját és Csehszlovákia is kap még egy pár falut a Duna jobb partján, Pozsonnyal átellenben – de a szovjet haderő nem távozik: őrzik utánpótlási vonalaikat Ausztria és Németország felé, állítják.

Mindszenty hercegprímás, akinek – akkor még veszprémi püspökként – a németekkel és nyilasokkal is meggyűlt a baja, óv, int, támadja a kormány politikáját; a kormány őt és az egyházat. 1948. nyarán államosítják a nem-állami iskolákat, nagy többségük valamelyik egyházé: azon az őszön már nem az Érseki Katholikus, hanem az Állami II. Rákóczi Ferenc Gimnázium VI. osztályába térünk vissza.

 

Ez volt a vége Érseki éveinknek.

 

A hercegprímás pap tanároknak megtiltotta a további tanítást az államosított egyházi iskolákban: megrökönyödésünkre a katedrán reverendában és ájtatosan papol nekünk a jó pásztor kötelezetségéről, hogy nyájával maradjon – ez a nyáj meglett volna ennélkül a pásztor nélkül is. Sok új fiú is van: összeolvasztottak a Mátyás Gimnáziummal, pap tanáraink helyébe is onnét jött több új tanár, és persze új igazgató.

 

Decemberben letartóztatják, tavasszal bíróság elé állítják és elitélik megkínzott külsejű Mindszenty hercegprímást. Már csak néhány hónap van hátra a Népköztársaság kikiáltásáig és a kommunisták uralta Népfront 96.27 %-os ‘választási’ győzelméig.

 

1949. június, a tanévnek majdnem vége – és megkezdődik as egykori kizsákmányolók kitelepítése Budapestről.


 

The beginnings of our life-paths

 

Our education was overshadowed by historical events. The day the German Reich attacked Poland was the day most of us settled into a desk in the first class of a primary school: this at the time seemed an event of much greater import than that. From there, already literate and possessed of much other knowledge too, in September 1943 we came to Form I/B of the Érseki Katholikus Gimnázium. By then the German Reich was already in retreat, the II. Hungarian Army had been destroyed at the Don, and the future of the regions but lately re-joined to Hungary began to seem dubious again, even if newsreels still started with a map of these increases.

 

But other worries preoccupied the first-form schoolboy: a classful of in the main new faces and names, different masters for each subject, and Agricola terram arat. Uxor eius quoque capream curat. If I reckon correctly, twenty-seven of us sat in that second-floor school-room, and in ordinary times all of us – apart, perhaps, from one or two who fell out on the way or who joined later – would have remained together for the next eight years, until the matura. It did not work out like that.

 

János Hajdók was our Form Master, in my memory youngish and slightly untidily dressed, but what he taught us I no longer remember: was it Latin and Hungarian? or else geography and history? And who taught us other subjects in that first form? Tyúkos took us in Religion, Arthur Schwarz Eggenhofer in Mathematics, that is certain, and Rátonyi of course took us in hand for PE, but Honti, I think, did not teach us yet in the first form; of others only vague images emerge if I try to think back to those who at that time faced us from the master’s desk, explained, wrote on the blackboard, from time to time questioned us expecting our reply.

 

Then, still in that same school-year, an incident of history fell upon us with a vengeance. On 19 March 1944 German occupation, long feared but so far avoided, happened, tanks and troop transports rumbled along the streets of Budapest (and for a few days, as I recall, there was no school). Within two or three days the Gestapo’s ‘export branch’, the SD (Sicherheitsdienst), rounded up those more prominent anti-Nazis who had not managed to hide in time.

 

From then on Anglo-American air attacks became more frequent and heavier, while new racial laws, in addition to other restrictions, made the yellow star compulsory for Jews; next Eichman and his team started rounding up Jews in Hungary’s countryside to transport them to death camps. Yet amidst all of this we somehow completed our first school year, passed our exams – with more or less success – and dispersed for summer holidays.

 

In September – Soviet troops had already reached Hungary’s eastern edge – we re-assembled as Form II/B in Keleti Károly Street. Did any join the class at this point? were any of the original lot no longer with us? But probably all of us recall with great clarity, that we were received by a new Form Master: Joseph Ongrádi, vulgo Cicero, Latin and Hungarian master, until then Form Master of the parallel /A form. Maybe he was not a bad teacher: we learnt to like and Hungarian language and literature and still enyoy them, and we did manage to learn Latin too to a certain extent. But not a few of us could not get on with his personality, nor alas, could he with that of severa of us. So the school years I with him, under him, were a period of frequent clashes, which certainly embittered the life of many of us – to what extent his too is not known.

 

But we had not advanced far in that school year of 1944/45 before history intervened again. On 15 October Regent Horthy at last reached the point of announcing on the radio, if without adequate preparations, that Hungary was getting out of the war: Waffen-SS tanks and troop transports again rolled on Castle Hill and elsewhere; Horthy and his family were taken to Germany; and the Germans acquiesced – for not even they were enthusiastic, but there was no one else – in the Arrowcross Ferenc Szálasi’s taking over as ‘nation-leader’. A few days of school was skipped again. Soviet troops stood at the Tisza, but Budapest was now full of Arrowcross youths in black leather jackets with red-white striped armbands, who did as they liked – mainly to the town’s Jewsh, whose deportation by Eichman Horthy had frustrated in summer: many were driven westwards in long columns, most were concentrated into the ghetto around Dohány Street, some were shot into the Danube ‘for fun’. Whoever could hid Jews.

 

But we continued going to school. From the East the sound of guns could be heard quite clearly, their flashes visible too at night from the Castle Hill, beyond blacked out Pest. The Szálasi government commanded ’Resist! Be brave! Fight!’, then fled westward – many others had also gone already, many were about to go; but there were those of us who stayed: here we’ll be out of this stinking war sooner.

 

Christmas arrived in these circumstances, and the Siege of Budapest began. Until March we did not go to school, until mid-February nowhere at all – except for water a few houses on, ot where it coud be found – merely cowered in our cellars. Then, in the damaged but not ruined school building, we continued with the second form; I doubt that we really covered the entire contents of the curriculum for that year, but admire our masters for resuming teaching us in-spite-of-it-all.

 

By the time we embarked on the third class in autumn 1945 the general mood was somewhat more optimistic. We were past the first difficult months of ‘liberation’, the looting, the raping of women, complete chaos. Water, power, gas, even the telephone, worked again, there was a bridge, however temporary, between Buda and Pest again, trams also ran again, and if we did not eat well nor did we starve: true, money was worth less day by day, but by barter – ‘exchanging’ – basic foodstuff was available. And the country was preparing for elections: Communist Party posters and pictures of Rákosi everywhere but, if fewer, those of other parties too. The Smallholders Party won easily, with 57 per cent of the vote, the Communists virtually nowhere, with 17 per cent – but the Soviet Army of occupation and the Chairman of the, nominally ‘Allied’, Control Commission, Moscow’s local satrap, Marshall Voroshilov were present: so we had a coalition government forced on us, with several ministries, notably the Interior, going to the Communists. Salami tactics leading up to the ‘year of the turning-point’ had begun.

 

Was it that year already, or only in the next, that we had to commemorate the Great October Revolution too at school? Meanwhile blacklistings, dismissals, the filtering out and ruination of those returned from the west, mysterious disappearances are taking place, as is the hurried departure to Austria of this or that acquaintance while it’s still possible. Amidst all of this we in the class continue to conjugate Latin verbs, advance in mathematics, write essays, read thrillers beneath our desk, make friendships, under Rátonyi’s command climb ropes. And those among us who are boy- scouts, members of 26th RK ‘Hungarian Future' Troop, camp in summer, go on patrol hikes to the Buda hills, to the forested Börzsöny and the Pilis.

 

Meanwhile the Communist Party gobbles up the traditional Socialdemocratic Party to become the Hungarian Workers Party, which increasingly eliminates all other political views from government, removing MPs who object to what is happening one by one. By now there is a peace treaty too – this broadly repeats the territorial clauses of the Trianon one, except that now the Soviet Union receives Ruthenia and Czechoslovakia also gets a few more villages on the Danube’s right bank opposite Pressburg – but the Soviet Army does not depart: it is guarding supply lines to Austria and Germany, they claim.

 

Prince-primate Mindszenty – who, then still Bishop of Veszprém, got into trouble with the Germans and Arrowcross too – warns, exhorts, and attacks government policies: the government him and the Church. In summer 1948 non-state schools, mostly denominational, are nationalised: that autumn we return to Form VI of the II. Rákóczi Ferenc State, not the Érseki Katholikus, school.

 

That was the end of our Érseki years

 

The Prince-primate had forbidden masters in holy orders to continue teaching in nationalised Church schools: to our consternation we are faced by Ongrádi again, in his cassock, piously gabbling about the good shepherd’s duty to stay with his flock – this flock could have managed without this shepherd. A lot of new boys: we have been merged with the Mátyás Gimnázium, and new masters from it in place of priests, and of course a new Head.

 

In December they arrest, in spring try and sentence, the tortured-looking Prince-primate Mindszenty. But a few more months to the proclamation of the People’s Republic and the 96.27 % ‘electoral’ victory of the People’s Front ruled by the Communists.

 

June 1949, the school year almost over – and the deportation of erstwhile exploiters from Budapest began.

 

 

Jordan Retro 13 DB DOERNBECHER Sz 13 100% Authentic XIII 836405 305cheap jordan shoesNike Air Jordan 1 Retro High NOUV [819176-050] Basketball Light Bone/Cappucinocheap jordan shoesNike Air Jordan IX 9 Retro Black/Red-Platinum Johnny Kilroy 302370-012 Size 9.5cheap jordan shoesAir Jordan 11 Retro "Gamma" - 378037 006cheap jordan shoesNike Air Jordan Future Casual Lifestyle Sneakers Baroque Brown/White 656503-200cheap jordan shoesAir Jordan 5 Retro Oreo Sz 10cheap jordan shoesNike Air Jordan Retro 5 Wolf Grey Mens Size 10cheap jordan shoesAir Jordan 5 Bel Air Retro size 9 Fresh Princecheap jordan shoes2013 Nike Air Jordan Fear Pack Retro 4 Men Size 11 W/Receipt [626969-030]cheap jordan shoes